Reggel 6:30-kor keltem fel. Borzasztóan fáradt voltam. Nagy nehezen felültem az ágyba egy óriási ásítás közben, majd felálltam és odacsoszogtam a falitükröm elé. Szörnyű látvány fogadott, de meg se lepődtem rajta. Minden reggel így festek felkelés után. A hajam össze-vissza áll, a szemem alatt meg akkora kék táskák vannak, mint egy bőrönd. Egy ideig bambultam a tükörképembe és néztem magam, aztán kimentem a konyhába reggelit készíteni. Az ajtót óvatosan becsuktam magam után, nehogy felkeltsem anyut. Akkor szokott ébredni, amikor indulok suliba. Elővettem egy serpenyőt és három tojást. Tükörtojást sütöttem, amit tányérostul az étkezőbe vittem, ami pont a konyhából nyílt és a rezidenciámmal szemben volt. Leültem a helyiség közepén levő téglalap alakú asztalhoz és elfogyasztottam a fincsi saját készítésű reggelimet.
Mikor befejeztem elmentem wc-re, utána pedig lezuhanyoztam. Mire azzal is kész lettem 7:10-et ütött az óra. Felvettem egy rövid, fekete farmert, egy vörös toppot és még rá egy lezser vörös-fekete csíkos inget, amit természetesen nem gomboltam össze. Még a fejemre tettem egy kalapot, a most már szépen kifésült hajamra. Hallottam a kávégép hangját, így arra következtettem, hogy anyu már fent van. Odamentem hozzá és nyomtam egy puszit az arcára.
- Reggelt'!- mondtam.- Hányra is mész dolgozni?
- Jó reggelt! Fél kilencre. Neked amúgy nem kellett volna már elindulnod?
- Még van egy kis időm addig- válaszoltam.
Kinyitottam a felső szekrényt és levettem a polcról a rózsás bögrém. A hűtőből elővettem a tejet. Töltöttem magamnak, majd visszatettem a helyére. Elszürcsöltem és közben anyával beszéltem arról, hogy este ő is éjfélig olvasott még. Elmesélte az alapsztorit és a történet fontosabb eseményeit. Én pedig megmutattam neki a zenét, amit este hallgattam. Meglepő módon még tetszett is neki, amin nagyon meglepődtem.
Már annyi volt az idő, hogy indulnom kellett. Adtam anyunak még két búcsúcuppanósat és gyorsan belekortyoltam a tejeskávéjába. Felvettem a tornacsukám, feldobtam a hátamra a hátitáskám és kiléptem az udvarra. Nyári reggelhez híven, most se volt olyan hideg. Még kicsit melegem is volt az ing miatt. Előhoztam a sufniból a biciklim és eltoltam a kapuig, amit addigra anyu az ablakból a távirányító segítségével kinyitott. Felpattantam rá és elindultam az iskola irányába, azaz a tó felé. Simán hajthattam az út közepén, mert ilyenkor még nagyon ritkán jártak autók. Aznap a szokottnál is hamarabb értem be, mivel szerencsémre nem kellett megállnom sehol, csak egy piros lámpánál.
Az iskola kapuja zöld színűre festett öntött vasból készült. Magasabb volt 2 méternél, de nagyon szép díszítése volt. A kapu még a kerítésből is kiemelkedett jócskán egy méterrel. Mindig itt gyülekezik a legtöbb ember. A kaputól a bejáratig mindkét oldalt fémpadok vannak, szintén zöld színűek, de egy árnyalattal sötétebbek. Minden padnál másik csoport volt látható. Sokféle ember járt ebbe a suliba. Én találkoztam deszkással, punkkal, rockerrel, "menő" fiúkkal, dívákkal, nyalizósokkal és amolyan művészlelkekkel is. És vannak az olyanok, mint én. A teljesen átlagosak. Szóval nagyon sokrétű gimibe járok. A suliba belépve köszöntem a portásnak, akit nagyon kedvelek, mert teljesen normális és humoros fazon. Igaz, már az 50-es évei elején járhat. Egyszer felajánlotta, hogy ingyen nekem ad egy cicát. Én beleegyeztem volna, de anyum allergiás az állatszőrre sajnos. Ez az egyetlen, amit bánok a gyerekkoromban. Sose volt semmilyen háziállatom.
Maga az iskola 3 szintes és plusz az alagsor, ahol a nyelvi óráink vannak. A portával szemben egy olyan terem van, ahol szekrények találhatóak. Minden diáknak van egy saját szekrénye. Habár elég kicsi ahhoz, hogy sok mindent benne lehessen tárolni. Én azt szoktam betenni oda, amiből nincs lecke és bent hagyhatom.
Kivettem a szekrényemből a fizika felszerelésem és elindultam a terem felé. A másodikra kellett mennem, a 316-oshoz. A folyosók sivárok, de szélesek. Szerencsére be lehet menni más-más osztályokhoz, ám még így is vannak olyanok, akik kint töltik a szünetet. Sokan a falnak dőlv álltak vagy ültek. Néhányan a belső párkányon helyezkedtek el, ahogy sokszor én is szoktam. Beléptem a terembe és teljes káosz fogadott. A zene üvöltött és labdák repültek ide-oda. Hát igen... Nem egy jó magaviseletű osztály tagja vagyok. A fiúk kifejezetten szeretnek terem focizni, Jó párszor zúztak már be ablakot. Csak azért nem rúgtak még ki senkit, mert a tanulmányi eredményeink nagyon jók, majdnem a legeredményesebb csapat vagyunk. Ritka az olyan ember, akinek négyesnél rosszabb átlaga lenne. Idén legalább 3 kitűnő tanulónk lett 2 fiú és egy lány. Nekem is majdnem sikerült közéjük állnom, de fizikából csak négyest kaptam.
Odavánszorogtam a padomhoz és ültem volna le, mikor labda csapódott a fejemnek. Rémületemben káromkodtam egy hatalmasat. Villámgyorsan megpördültem a tengelyem körül és a nagy focistát kerestem. A tettes épp fütyörészve össze-vissza nézelődve forgott, tettetve az ártatlant.
- Khömmm... Dave, ugye te voltál?- kérdeztem összehúzott szemmel meredve rá.
- Én?! Dehogy!- mondta, de elröhögte magát.
Gonoszan elvigyorodtam és láttam, ahogy Dave arcáról lefagy a mosoly. Felemeltem a labdát, nekifeszültem és teljes erőmből nekivágtam. Ő gyorsabban reagált, mint hittem és szupergyorsan hátat fordított, így a labda csak a hátának csapódott. De olyan erővel, hogy még így is felszisszent. Önelégült vigyorgó arccal ültem le végül a helyemre.
- Mi vagy te, szörnyeteg?- kérdezte sírva a röhögéstől.
- Én?! Dehogy!- éltem a szavaival, mire mindenki elnevette magát, aki minket bámult.
A nagy jókedvünknek az osztályfőnök vetett véget, amikor bejött órára. Ő a fizikatanárunk. Mrs. Roberts a 40-es éveiben jár, de jól tartja magát. Fiatalosan öltözködik és a stílusa is szimpi nekünk. Magas, vékony alkatú. Van 2 gyereke is, ha jól tudom. Haját vagy összefogja, vagy kontyba köti. Egyedül iskolán kívüli programoknál láttuk kiengedett frizurával, ami szerintem kifejezetten szépen állt neki.
Könyveit jó erősen az asztalhoz vágta és dühösen nézett végig a most mát csendes, angyali osztályon. Mi pedig okos, ügyes és szerethető gyerekekként pislogtunk. Mivel már hozzászokott, így egy nagy sóhajtással letudta a dolgot. Mondta, hogy nyissuk ki a könyvet a következő anyagnál és mi engedelmesen hallgattunk rá. Órán mindig rendesek vagyunk, másként nem lenne ilyen magas átlagunk. Otthon senki sem tanul sokat, inkább az a véleményünk, hogy órán figyelünk és már akkor megtanuljuk, amit kell.
Kicsöngetéskor azonban ismét elszabadult a pokol. A tanárnő még ki se lépett a teremből, de rögtön beindult max hangerőn a 30 Seconds to Mars- Up in the Air. Mrs. Roberts ingatta a fejét, de mikor elfordult láttam, ahogy elmosolyodott. Én elővettem a mappámat, amiben lapok voltak, rajzoláshoz. Tolltartómból egy tűfilcet szedtem ki. A zenétől ihletet kapva kezdtem el vázolni a már eleve elől levő rotringommal. A fejemben egy bolygó volt, természetesen a világűrben, csillagokkal körülvéve. Mivel földrajzból dicséretes jeles lettem, így nem okozott nagy fejtörést a kontinensek felrajzolása. A bolygónak csak egy része került a lapra, mert a jobb sarokba helyeztem el.
- Alexi! Keresnek!- kiáltott az ajtóból Sydney.
- Mégis ki a franc?- üvöltöttem vissza ingerülten, mert nem szeretem, ha alkotás közben zargatnak.
- A Monroe kölyök!
- Mi van?- kérdeztem meglepetten. Vajon mit akar tőlem Ethan?
Mikor befejeztem elmentem wc-re, utána pedig lezuhanyoztam. Mire azzal is kész lettem 7:10-et ütött az óra. Felvettem egy rövid, fekete farmert, egy vörös toppot és még rá egy lezser vörös-fekete csíkos inget, amit természetesen nem gomboltam össze. Még a fejemre tettem egy kalapot, a most már szépen kifésült hajamra. Hallottam a kávégép hangját, így arra következtettem, hogy anyu már fent van. Odamentem hozzá és nyomtam egy puszit az arcára.
- Reggelt'!- mondtam.- Hányra is mész dolgozni?
- Jó reggelt! Fél kilencre. Neked amúgy nem kellett volna már elindulnod?
- Még van egy kis időm addig- válaszoltam.
Kinyitottam a felső szekrényt és levettem a polcról a rózsás bögrém. A hűtőből elővettem a tejet. Töltöttem magamnak, majd visszatettem a helyére. Elszürcsöltem és közben anyával beszéltem arról, hogy este ő is éjfélig olvasott még. Elmesélte az alapsztorit és a történet fontosabb eseményeit. Én pedig megmutattam neki a zenét, amit este hallgattam. Meglepő módon még tetszett is neki, amin nagyon meglepődtem.
Már annyi volt az idő, hogy indulnom kellett. Adtam anyunak még két búcsúcuppanósat és gyorsan belekortyoltam a tejeskávéjába. Felvettem a tornacsukám, feldobtam a hátamra a hátitáskám és kiléptem az udvarra. Nyári reggelhez híven, most se volt olyan hideg. Még kicsit melegem is volt az ing miatt. Előhoztam a sufniból a biciklim és eltoltam a kapuig, amit addigra anyu az ablakból a távirányító segítségével kinyitott. Felpattantam rá és elindultam az iskola irányába, azaz a tó felé. Simán hajthattam az út közepén, mert ilyenkor még nagyon ritkán jártak autók. Aznap a szokottnál is hamarabb értem be, mivel szerencsémre nem kellett megállnom sehol, csak egy piros lámpánál.
Az iskola kapuja zöld színűre festett öntött vasból készült. Magasabb volt 2 méternél, de nagyon szép díszítése volt. A kapu még a kerítésből is kiemelkedett jócskán egy méterrel. Mindig itt gyülekezik a legtöbb ember. A kaputól a bejáratig mindkét oldalt fémpadok vannak, szintén zöld színűek, de egy árnyalattal sötétebbek. Minden padnál másik csoport volt látható. Sokféle ember járt ebbe a suliba. Én találkoztam deszkással, punkkal, rockerrel, "menő" fiúkkal, dívákkal, nyalizósokkal és amolyan művészlelkekkel is. És vannak az olyanok, mint én. A teljesen átlagosak. Szóval nagyon sokrétű gimibe járok. A suliba belépve köszöntem a portásnak, akit nagyon kedvelek, mert teljesen normális és humoros fazon. Igaz, már az 50-es évei elején járhat. Egyszer felajánlotta, hogy ingyen nekem ad egy cicát. Én beleegyeztem volna, de anyum allergiás az állatszőrre sajnos. Ez az egyetlen, amit bánok a gyerekkoromban. Sose volt semmilyen háziállatom.
Maga az iskola 3 szintes és plusz az alagsor, ahol a nyelvi óráink vannak. A portával szemben egy olyan terem van, ahol szekrények találhatóak. Minden diáknak van egy saját szekrénye. Habár elég kicsi ahhoz, hogy sok mindent benne lehessen tárolni. Én azt szoktam betenni oda, amiből nincs lecke és bent hagyhatom.
Kivettem a szekrényemből a fizika felszerelésem és elindultam a terem felé. A másodikra kellett mennem, a 316-oshoz. A folyosók sivárok, de szélesek. Szerencsére be lehet menni más-más osztályokhoz, ám még így is vannak olyanok, akik kint töltik a szünetet. Sokan a falnak dőlv álltak vagy ültek. Néhányan a belső párkányon helyezkedtek el, ahogy sokszor én is szoktam. Beléptem a terembe és teljes káosz fogadott. A zene üvöltött és labdák repültek ide-oda. Hát igen... Nem egy jó magaviseletű osztály tagja vagyok. A fiúk kifejezetten szeretnek terem focizni, Jó párszor zúztak már be ablakot. Csak azért nem rúgtak még ki senkit, mert a tanulmányi eredményeink nagyon jók, majdnem a legeredményesebb csapat vagyunk. Ritka az olyan ember, akinek négyesnél rosszabb átlaga lenne. Idén legalább 3 kitűnő tanulónk lett 2 fiú és egy lány. Nekem is majdnem sikerült közéjük állnom, de fizikából csak négyest kaptam.
Odavánszorogtam a padomhoz és ültem volna le, mikor labda csapódott a fejemnek. Rémületemben káromkodtam egy hatalmasat. Villámgyorsan megpördültem a tengelyem körül és a nagy focistát kerestem. A tettes épp fütyörészve össze-vissza nézelődve forgott, tettetve az ártatlant.
- Khömmm... Dave, ugye te voltál?- kérdeztem összehúzott szemmel meredve rá.
- Én?! Dehogy!- mondta, de elröhögte magát.
Gonoszan elvigyorodtam és láttam, ahogy Dave arcáról lefagy a mosoly. Felemeltem a labdát, nekifeszültem és teljes erőmből nekivágtam. Ő gyorsabban reagált, mint hittem és szupergyorsan hátat fordított, így a labda csak a hátának csapódott. De olyan erővel, hogy még így is felszisszent. Önelégült vigyorgó arccal ültem le végül a helyemre.
- Mi vagy te, szörnyeteg?- kérdezte sírva a röhögéstől.
- Én?! Dehogy!- éltem a szavaival, mire mindenki elnevette magát, aki minket bámult.
A nagy jókedvünknek az osztályfőnök vetett véget, amikor bejött órára. Ő a fizikatanárunk. Mrs. Roberts a 40-es éveiben jár, de jól tartja magát. Fiatalosan öltözködik és a stílusa is szimpi nekünk. Magas, vékony alkatú. Van 2 gyereke is, ha jól tudom. Haját vagy összefogja, vagy kontyba köti. Egyedül iskolán kívüli programoknál láttuk kiengedett frizurával, ami szerintem kifejezetten szépen állt neki.
Könyveit jó erősen az asztalhoz vágta és dühösen nézett végig a most mát csendes, angyali osztályon. Mi pedig okos, ügyes és szerethető gyerekekként pislogtunk. Mivel már hozzászokott, így egy nagy sóhajtással letudta a dolgot. Mondta, hogy nyissuk ki a könyvet a következő anyagnál és mi engedelmesen hallgattunk rá. Órán mindig rendesek vagyunk, másként nem lenne ilyen magas átlagunk. Otthon senki sem tanul sokat, inkább az a véleményünk, hogy órán figyelünk és már akkor megtanuljuk, amit kell.
Kicsöngetéskor azonban ismét elszabadult a pokol. A tanárnő még ki se lépett a teremből, de rögtön beindult max hangerőn a 30 Seconds to Mars- Up in the Air. Mrs. Roberts ingatta a fejét, de mikor elfordult láttam, ahogy elmosolyodott. Én elővettem a mappámat, amiben lapok voltak, rajzoláshoz. Tolltartómból egy tűfilcet szedtem ki. A zenétől ihletet kapva kezdtem el vázolni a már eleve elől levő rotringommal. A fejemben egy bolygó volt, természetesen a világűrben, csillagokkal körülvéve. Mivel földrajzból dicséretes jeles lettem, így nem okozott nagy fejtörést a kontinensek felrajzolása. A bolygónak csak egy része került a lapra, mert a jobb sarokba helyeztem el.
- Alexi! Keresnek!- kiáltott az ajtóból Sydney.
- Mégis ki a franc?- üvöltöttem vissza ingerülten, mert nem szeretem, ha alkotás közben zargatnak.
- A Monroe kölyök!
- Mi van?- kérdeztem meglepetten. Vajon mit akar tőlem Ethan?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése