Véletlenek vígjátéka 4. Fejezet

- Ne bambulj már, hanem szedd a lábad és gyere!

Kizökkentem és felpattantam. Egy teniszlabda elől sikeresen elhajolva az ajtóhoz értem. Ethan ott állt szemben a falnak dőlve, lábát felhúzva és a falnak nyomva a talpát. A kezében egy kemény borítós könyvet tartott. Egy sima fehér rövid ujjúba és egy fekete térdnadrágban volt. Egyenesen rám bámult. A könyvét letette a párkányra.
- Helló!- köszönt először ő.
- Szia! Mit akarsz?
- Egy kicsit kedvesebb is lehetnél... Ez nem cuki.
- Még is kit érdekel az? Tegnap egy szó nélkül elmentél és reméltem, hogy eszedbe se jut megkeresni engem azok után.
- Te mondtad, hogy kvittek vagyunk. Ne légy már ilyen feszült!
- Na jó, ha csak ezért jöttél, akkor mehetsz is. Ne engem boldogíts kérlek- mondtam és fordultam is volna el, de Monroe elkapta a karom és nem engedett.
- Bocsi, bocsi, csak az érdekelt, hogy hogy érzed magad. Mármint nem betegedtél-e le.
- Itt állok előtted, betegnek látszok?
- Komolyan lehetnél kedvesebb- mondta cinikusan. - Csak beszélni akartam veled, ennyi.
- Jó-jó, bocsi- válaszoltam, mert tényleg bunkó voltam. - Ne csak ácsorogjunk, akkor már sétáljunk a folyosón.
- Rendben- egyezett bele és elindultunk az udvar irányába.

Most egész úton dumáltunk. Be nem állt egyikünk szája se. Kiderült számomra, hogy Ethan nem is olyan semmilyen, mint amilyennek gondoltam. Beszéltünk könyvekről, arról is, amit épp olvas. Én meséltem neki a rajzolási szokásaimról, hogy azért voltam bunkó, mert megzavart. Ezen nagyot nevetett. Azt is mondta, hogy ő is szeret és szokott vázolgatni. Tagja a suli rajzklubjának, amiről én azt se tudtam, hogy létezik. Mondta, hogy majd benézhetünk, ha gondolom. Én viszont visszautasítottam, mert ma be kellett ugranom a könyvtárba hazafelé menet. 5 perc alatt leértünk az udvarra. Nem a suli előttibe mentünk, hanem a belsőbe. Leültünk a fa tövébe a fűre és nekidőltünk a fának.

A belső udvar nagyon szép. Teljesen zöld az egész, csak egy út van a két be- és kijárat között. Található itt 3 fűzfa és 4 olyan fa, amiről nem tudom, hogy milyen fajtájú. Az a fa mögött, ahova ültünk, van egy kis szökőkút is. Pont velem szemben. A közepén vagy egy kupidó, aminek a nyilából csobog ki a víz. Meglepő módon nagyon tiszta. A diákok nem rongálták meg és nem is dobáltak bele szemetet. A fű is szépen volt gondozva. A sarkokban virágágyások voltak, amik színesen virágoztak most is.

Nekem feltűnt miközben jöttünk, hogy mindenki minket bámult. Lehet, hogy Ethan ezt már megszokta, de engem egy kicsit zavart. Ám végül inkább beletörődtem és leszartam őket. Egy jót beszélgettem azzal, akiről eddig azt hittem, hogy egy elkényeztetett kis ficsúr. Kiderült, hogy egy csomó közös van bennünk. Mind személyiségileg, mind környezetünket. Megtudtam, hogy az anyja már akkor meghalt, mikor ő megszületett. Az édesapjával viszont jó viszonyban van. Azon meg jót nevettem, hogy az apja nem tud mit kezdeni azzal, hogy nem jár be iskolába. Azt is megosztotta velem, hogy azért nem jár be, mert rendszeresen elalszik és nincs kedve bejönni, vagy csak már tudja azt az anyagrész, amit aznap fognak venni. És így már azt is tudtam, hogy kitűnő tanuló.
- Mennyi az idő?- törtem meg a beszélgetést.
- Öhmmm... kevesebb, mint egy perc múlva csengetnek- mondta halál nyugodtan.
- Mivan?!- akadtam ki teljesen és villámgyorsan felpattantam a földről.

Nekiiramodtam és rohanni kezdtem az ajtó irányába. Hátrafordulva kiáltottam Ethan-nak, hogy még beszélünk csak tesim lesz és a cuccom a szekrényemben van. A reakcióját meg se vártam, szélsebesen belekapaszkodtam az ajtófélfába és úgy fordultam be a folyosóra. Mivel a földszinten voltunk így a szekrényhez hamar odaértem. A szekrényem ajtaját szó szerint feltéptem kitéptem a tornazsákom és futottam is tovább a tornacsarnok felé. A terem egy külön épületben volt, az iskola mellett. Csöngettek, amikor az alagsoron keresztül siettem az órára. A folyosó végén a lépcsőn kellett felmenni és akkor az öltözőknél lyukadtam ki. Bevágódtam a női öltözőbe, ahol már mindenki kész volt, és rajtam nevetett, ahogy lihegve vágódtam le egy üres helyre. Pillanatok alatt átvedlettem és pont mire jött a tanárnő már kész is voltam. Szerencsémre. Történt már olyan, hogy egy lány nem öltözött át időben, így egész tesin futnia kellett az udvaron, amibe én most biztos belehaltam volna.

Egész órán a teremben röplabdáztunk. Az összes lehetséges ajtót kinyitottuk, mert meg lehetett halni a melegtől. Eleinte még nagyon aktívak voltunk aztán, egyre inkább melegünk lett és sorozatosan rontottunk. Olyan egyszerű labdákat nem tudtam visszaütni, amit máskor félkézzel küldök át. De a többiek is így voltak. A tanárnő persze észre se vette, mert általában egész órán a naplót bújja és írogat vagy csak simán telefonozgat. Amúgy ő a legfiatalabb tanárunk. Csak 30 éves. Van egy kisfia, akit néha behoz órára és leülteti egy szivacsra a sarokba. Én nem szeretem amikor behoza, mert nagyon neveletlen egy gyerek. Szerintem elsős vagy másodikos lehet, de irtózatosan hangos és folyton hisztizik. Amúgy pedig a tanárnő nagyon elkényezteti, legutóbb mikor behozta, ha nem csinálta arról a szerencsétlen kölyökről minimum 50 képet, akkor egyet se.
- Na, gyerekek vége az órának!- kiáltotta, de fel se nézett az iphone-jából. - Húzás van!

Nem is köszöntünk neki annyira utáltuk! Dirigálni tudott, de olyan, bunkó volt, mint senki más tanár. Bevánszorogtunk az öltözőbe és csigatempóban öltözködni kezdtünk. Persze voltak olyanok is, akik hamar magukra kapkodták a ruháikat, hogy utána lefoglalják a mosdótükröket. Én a szokásos lassúságommal utolsónak lettem kész, de Sydney megvárt. Bementünk mi is a mosdóba és rendbe tettük magunkat. Egy kis szempillaspirál és egy kis szemceruza nálam, Sydney-nél pedig egy egész arzenál. Spirál, ceruza, alapozó, rúzs, korrektor, szemhéjfesték és még pillagöndörítő is.
- Ha ezt mind magadra akarod tenni, akkor még az ötödik órára se fogunk beérni!- mondtam nevetve.
- Hahaha... Tudod, azért hogy ilyen jól nézzek ki, tenni is kell- mondta miközben alapozózta az arcát.

Én egy sóhajjal letudtam a dolgot és inkább leültem a padra, azt gondolva, hogy ez még egy darabig el fog tartani. Meglepetésemre 5 perc múlva már a sminkek csörgését hallottam, ahogy azokat pakolászta a külön kis tolltartóba. Úgy figyelt rájuk, mintha az életéről lenne szó. Sőt, az életére kevésbé figyelt! Már majdnem történt olyan, hogy lelépett egy autó elé, mert épp szemceruzázott és az út helyett a tükröt figyelte. 
- Ez aztán gyors volt! Mennyi a rekordod?- kérdeztem viccből.
- Ha jól emlékszem kevesebb, mint 3 perc alatt ugyanennyi smink- válaszolta halál komolyan, mire én tág szemekkel néztem rá.
- Gondolkodtál már rá, hogy kozmetikusnak mész?
- Én? Kizárt! Nem fogom más emberek arcát taperolni. Fúj!

Forgattam a szemem. Ez Sydney. Nem is ő lenne, ha nem ezt mondta volna. Én még odaslisszantam a szekrényemhez, hogy kivegyem a következő órai könyveimet. Syd addig a teremhez indult. Siettem én is az osztályba, mert folytatni akartam a rajzomat. Meg se lepődtem az őrültek házán. Dave most már csak azért se célzott rá. Már akkor elnézést kért, ha csak a közelembe jött a labda. Én csak ránevettem és vázoltam tovább. Megint fekete-fehér lett a művem. Pont csöngőre sikerült is befejeznem.
- Jó napot! Asztalról mindenki, mindent elpakol és elővesz egy lapot- lépett be a terembe a történelem tanárunk.

Az egész osztály felsóhajtott és pusmogás kezdődött. Nem szoktunk tanulni, mert tudjuk az anyagot, de az izgulás attól még meg volt. Szófogadón elpakoltunk és szétosztottuk egymás között a lapokat. Természetes a fél osztály tőlem kért, mert nálam mindig van. Már megszoktam. Amúgy könnyű dolgozat volt. Leginkább csak évszámok és helyszíneket kérdezett. Én 2-3 dolog kivételével mindent tudtam. Gyorsan be is fejeztem és beadtam a papírt. Visszaültem és kinéztem az ablakon, ami a főbejáratra nézett. Az egyik padon egy ismerős emberkét pillantottam meg. Hát ki más lett volna az, mint Monroe? Halkan kuncogtam egyet.
- Tanár úr! Kimehetek az óráról?- kérdeztem, mert ő meg szokta engedni azt, hogy aki végzett kimehessen.
- Menj- egyezett bele, miután az órájára pillantott.
- Viszlát!- mondtam és kiléptem a teremből, majd elindultam az udvarra. Vajon minek lóg már megint? Miért nem megy haza?